Említettem korábban, hogy egy 2006-os vizsgálat a dánokat hozta ki a világ legboldogabb nemzetének. De pontosan mit is kell ez alatt érteni? A szóban forgó felmérést végző pszichológusok a szubjektív jóllét fogalmával operáltak, ami a pszichológia által kiötölt elnevezés az élettel kapcsolatos általános elégedettség megragadására. A válaszadótól megkérdezik, hogy az elmúlt x évtizedre visszatekintve, vagy akár a születésétől számítva mennyire elégedett az életével általánosságban? Sokszor élt, él át örömöt, boldogságot, pozitív érzelmeket? Mennyire érzi úgy, hogy sikerült célokat és értelmet találnia az életében? A kutatók fogták 178 ország szubjektív jóllét vizsgálatát, és összesítették az eredményeket - ebben a versenyben lett első Dánia.
Mielőtt a dánok hurrázni, a többiek pedig irigykedni kezdenének, gyorsan közbevetném, hogy a pszichológia egész sor fogalmat talált már ki a boldogság különböző változatainak lefedésére. Arra az állapotra, amikor pár pillanatra egységélményt élünk át a világgal, és átitat minket a harmónia és eufória keveréke, az elméletalkotók a csúcsélmény nevet aggatták. Amikor belefeledkezünk egy tevékenységbe, és eggyé válunk vele, szinte megsemmisülve a cselekvés és alkotás örömében, flow-t élünk át. A boldogság kistestvére a derűlátás, jó kedély és jóra számítás, vagyis az optimista attitűd. És természetesen a pszichológus kollégák minden bizonnyal ki tudnák egészíteni ezt a teljesség igénye nélkül készült felsorolást.
A szubjektív jóllét lényege, mit gondolsz arról, mennyire érzed, érezted jól magad összességében, ha végigtekintesz az életeden. Nem arról szól, éltél-e át katarzist, vagy per pillanat mennyire vagy feldobott állapotban. Magyarán Dánia boldogsága a mindennapok kiegyensúlyozott, békés elégedettsége.
A kutatók statisztikai képletek segítségével azt a következtetést vonták le, hogy azok az országok elégedettebbek, ahol jó egészség, jómód, és jó oktatási rendszer van, sőt, e három tényező megléte valószínűsítette is, hogy az adott ország lakói elégedettebbnek érzik magukat. Az pedig nem meglepő, hogy a jó egészség, jómód és jó oktatás egymással is kéz a kézben szokott járni. Nem csoda hát, hogy a skandináv jóléti államok (Finnország 6., Svédország 7.) jó helyen végeztek a szubjektív jóllét megmérettetésen, hiszen itt épp az a lényeg, hogy mindenki egyformán juthasson jó egészségügyi ellátáshoz és közoktatáshoz, a jólét meg errefelé nemcsak a villanegyedben terem.
Persze a média rárepült a dán boldogság titkára, és ha beütjük kedvenc videómegosztónkba a "Denmark, happiness" szavakat, egy halom riport sorjázik majd a képernyőnkön, amiben az újságírók megpróbálják a számok mögött megfejteni a receptet, és megkérdezik magukat a dánokat is.
Az egyik tényező, ami sokat lendít a dán boldogságindexen, az egyenlőség. Mit is jelent ez Dániában? Egyenlő hozzáférést a jóléti szolgáltatásokhoz, és hasonló (vagy az átlagosnál hasonlóbb) életszínvonalat mindenkinek; mindezt a szolidaritás talaján: akinek több van, többet fizet a közösbe, így korrigálják a különbségeket. Az állam egyformán felelősséget érez minden állampolgára iránt, és mindenkit egyformán invitál a társadalomba - mindenki azonos jelentőséggel bír, hiszen a jóléti állam működtetéséhez mindenki részvétele szükséges.
Mivel mindenki azonos jelentőséggel bír, nincsenek alsóbbrendű és felsőbbrendű csoportok. Továbbá léteznek ugyan vagyoni különbségek, de a tehetősek nem törnek irritálóan magasabbra az átlagnál, és nincsenek leszakadt szegény rétegek. A társadalmi különbségeknek jelentős boldogsággátló hatása van: ha valakinek több jut, ráadásul arcpirítóan több, akkor irigykedni kezdünk, bosszankodni, mert nekünk kevesebbre futja és igazságtalan az élet, az alul rekedteket pedig megvetni, a saját sorsukért hibáztatni, és persze recesszió esetén is mindig kéznél vannak, ha bűnbak kell ("nem dolgoznak és még azt a kevés munkát is elveszik előlünk", hogy csak a leglogikusabb vádakat említsem, amik el tudnak hangzani).
Mindenki azonos jelentőséggel bír, azaz mindenkit megillet az emberi méltóság érzése, függetlenül attól, milyen ruhát visel, és mivel keresi a kenyerét. Dániában nem aszerint választanak az emberek munkát, hogy mennyi pénzt és presztízst hoz a házhoz, hiszen az emberhez méltó élet(színvonal) itt születési előjog, hanem hogy ki mihez érez kedvet, miben tehetséges. Mindenki azt a foglalkozást, hivatást űzheti, amit szeret, vagy ami jó időbeosztást tesz lehetővé (például délelőtt takarítani), és a választást csak a munkalehetőségek korlátozzák, nem pedig az, hogy esetleg nem tud majd emelt fővel megjelenni az utcán.
Az egyenlőség mellett a másik tényező, ami az elégedettségszintet megdobja, hogy Dániában nem félnek az emberek. Nem olyanok a körülmények, hogy félniük kellene. Nem kattog senkinek azon az agya, hogy valamelyik felebarátja mikor lopja el a kocsiját, a mobiltelefonját, a pénztárcáját - nem azt állítom, hogy az ilyesmi nem fordul elő, de nem annyiszor, hogy elérje a félelemküszöböt. Dániában attól sem kell félni, hogy elveszíted a munkád vagy a házad - nem azért, mert itt nem eshet meg, hanem mert az állam felkarol, ha ilyen sorscsapás bekövetkezik. Dániában bizalom és biztonság van.
Olybá tűnik, hogy az elégedettséghez, vagyis inkább diszkrét boldogsághoz eliminálni kell egy halom negatív érzelmet, mint például társadalmi egyenlőtlenségek miatti frusztráció, létbizonytalanság miatti szüntelen aggódás stb. Ha ez sikerül, komoly lépést tettünk a boldogságindexünk javulása felé - megkockáztatom, egy kevésbé jóléti társadalomban is. A kérdés, hogy egy kevésbé jóléti társadalomban élve hogyan tüntessük el ezt a sok mérget. Love, peace, unity.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése