2012. január 26., csütörtök

Deres táj vörös fényben

    Kirándulunk. Reggel 9-kor az iskola előtt áll a busz; még felkelőfélben van a nap. A vörösessárga napfény csíkokat váj a deres téglaházak közé, felkúszik a falakra, a városon túl behatol a párás erdő vízben tocsogó fáihoz, majd a mezőkhöz érve szétterül a tájon. Közben elhaladtunk Bjerringbro egyik büszkesége, a Grundfos székháza mellett - habár a bjerringbrói alapítású Grundfos cég multinacionálissá nőtt, székhelyét megtartotta a 7-8000 lakosú városkában -, majd később, az országút mellett felbukkan egy téglakastély, amit előző tulajdonosa delfináriummá tervezett átalakítani, ott lubickoltak volna a delfinek, Jütlandban a semmi közepén, és özönlöttek volna a látogatók; végül a jóember inkább továbbpasszolta az épületet. A napsugarak feloldódnak a folyók és az apró tavak víztükrében, csakhogy már kifakult belőlük a vörös, és fakó sárgán, ám szikrázó erővel borítják be a fehér földeket. Ezüstmezők, ezüstmezők mindenütt.


L. A. Ring: Sommerdag. Roskilde fjord

    Randers városka modern művészeti múzeumába érkezünk, ami felettébb hasonlít a hazai modern művészeti kiállításokhoz, már ami a festmények stílusát illeti, azzal a különbséggel, hogy az itt bemutatott művek nem állnak meg az 1950-es évszámnál. A modern művészet nagyjából akkor kezdődött Dániában, amikor a dán nép 1848-ban alkotmányhoz jutott, viszont ezzel egy időben a festők valahogy elvesztették az arisztokrácia korábbi nagy megrendeléseit. Így hát új vizekre kellett evezniük az elegáns portrék helyett: elkezdték a dán nemzeti öntudatot építeni. Mert a dánok csak abban az időben kezdték kapiskálni, hogy kik ők, és azon tűnődtek, hogy dánok egyáltalán vagy inkább valami németfélék, és ha dánok, mi mindennel büszkélkedhetnek. Így hát a sok munkanélküli festő tájképeket kezdett festeni a dán vidékről, pont olyan képeket, mint amilyet az imént leírtam. Az etno vonal később sem halt el: a dán impresszionisták a teheneket preferálták virágok helyett, és a tehenekre fókuszált a porcelánipar is.
     A kék bociszemű kubista nő, a bőrrel bevont dadaista csésze után aztán elérkezett a gyerekrajz-olajfestmények kora, hogy végül erősen transzformálódva ismét felbukkanjon a kortárs apokaliptikus táj. Dániából immár nem maradt más, mint a széles ég és a bolyhos felhők, amikben Laputaként lebegnek a szárazfölddarabok, és az égtengeren úszó szigeteken apró pontokként sejlenek fel a házak. Tágas, támasztalan éter mindenütt.

Poul Anker Bech: Efteraarsmorgen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése